3 nap néhány százalékért
2009 nov 16th | Írta: kockazatnelkul | Tartalom témája: Tőzsde és pénzpiacA jó befektetésnek tulajdonsága, hogy az avatatlan szemeknek elsőre láthatatlan. Pedig mindenki orra előtt ott van, mégis kevesen csapnak le rá, mármint abból a körből kevesen, akik pedig érdekeltek lehetnének még. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy az adott befektetés jó, hiába a sietség, az első körösöket már nem lehet utolérni. Ez a bejegyzés azért született, hogy az első körösök között lehess! Az hogy pontosan milyen előnyre gondoltam a későn ébredőkkel szemben … nos maradjon ez a személyes konzultáció titka és tárgya végül is ez üzleti blog
Azért mert nem lenne tisztességes a teljes titkolózás, na meg persze az érdeklődést is fokozandó az alábbi eszmefuttatást lejegyzetelem, tessék behelyettesíteni az említett befektetés ismeretlen momentumai közé.
Egy cég azért megy a tőzsdére, hogy tőkét szerezzen a vállalkozási tervéhez. A nyilvános részvénykibocsátásra azért lehet szüksége, mert a növekedéshez szükséges pénzmennyiséget banki hitelekből vagy kockázati tőkebefektetők által már nem lehet finanszírozni. Bár a tőkegyűjtés szempontjából a nyilvános részvénykibocsátásnál lényegesen kisebb költséggel jár a vállalati kötvény kibocsátás, mégis a részvénykibocsátás mellett vannak más érvek, mint pl. az, hogy meglévő tulajdonosok pénzzé akarják tenni tulajdonrészüket, vagy a vezetést részvényjuttatással kívánja a cég motíválni.
Nekünk, leendő befektetőknek a vállalat értékén, piaci kilátásokon, osztalékpolitikán felül, a kibocsátási árfolyam fontos a kezdeti beszállás eldöntése szemponjából.
A leendő tőzsdei cégnek érdeke, hogy alulárazza induláskor a részvényeket, akkor a kibocsátási darabszám jó eséllyel elkel, és az új részvényesek sem érzik úgy, hogy tőkéjüket olyan részvénybe fektetik, melyről azonnal kiderül, a piac alacsonyabb forgalmi árfolyamot jelöl valójában ki számára.
A Budapesti Értéktőzsdén a közelmúltban debütáló papírok bevezetési árára, és az első kereskedési napokban elért árfolyamára érdemes egy pillantást vetni.
részvény bevezetés bev.ár 3. nap ár változás
AAA Auto 2007.09.26 501 Ft 510 Ft 1,8 %
Externet 2008.05.30 562 Ft 655 Ft 16,5%
Pannunion 2008.09.30 250 Ft 260 Ft 4 %
KEG 2009.05.22. 1580 Ft 1950 Ft 23,4%
Kulcs-soft 2009.10.30. 1000 Ft 1000 Ft 0 %
Ezeket a 3-5 napos értékeket jellemzően nem tartják sokáig a papírok, a piac egy alacsonyabb árszintre helyezi egy kisebb likviditás mellett őket rövid idő alatt. De most nem is az a kérdés, hogy mi lesz velük évek múlva, hanem az, érdemes-e jegyezni a papírból kibocsátáskor?
Mind az elméleti iskolapélda, mind a gyakorlat azt mutatja, hogy a kibocsátást követő napokban kicsi a kockázatunk az értékvesztésre, a nyereségre viszont jó esélyünk van.
Nemrégiben a CIG Zrt. magyar életbiztosító szándéknyilatkozatot tett a 2010-es tőzsdei bevezetésre. Ez izgalmas sztori lehet majd a befektetőknek, de a szemfülesek már most felkészülhetnek. Na itt kell visszaugorni a poszt elejére
Ha téged érdekelne a befektetési sztori: http://www.kockazatnelkul.hu/kerdesem-van

