Al Capone is ezt ajánlaná

2010 júl 16th | Írta: Tozsdemamor | Tartalom témája: Tőzsde és pénzpiac

Hivatalos neve Tartós Befektetési Számla. Én így hívom: Tegye Befektetését Szebbé. Magyarországon a halmozódás korában össznépi játék a lottó. Lottóláz, szokták mondani. Van valami, ami még ennél is nagyobb lázban tartotta, tartja, és sajnos még jó darabig tartani is fogja az embereket. Ez pedig az adókerülési láz. Nem meglepő (talán csak a törvényhozóknak a csonttornyokban) hogy ez így van. Hazánkban a válság előtt is jelentős volt a különböző elvonások mértéke. Hiába az állam drágán dolgozik. De ezen nincs mit csodálkozni. Hiszen az államtól egyik oldalon azt várják, hogy ő játssza el Charley nénjét, vagy Dollárpapát olyan erős szociális hálót fonva, amin a legkisebb pillangóbáb is fennakad. Viszont a másik oldalon a megkeresett jövedelemből, bevételből a lehető legtöbbet szeretnék megtartani.

Sokan elfelejtik, hogy az állam is hasonlóképpen működik, mint az otthon, addig lehet nyújtózkodni, amíg tele az erszény. Ha elfogy, valahogyan pótolni kell (hitelfelvétel, adóemelés, stb.) vagy az igényeket kell csökkenteni. (kisebb támogatások, szociális kiadások, stb.) És ez az ami nem nagyon megy.

Természetesen most amikor sok százezer ember úszik a lakáshitelek törlesztő részleteiben, jelentős a munkanélküliség, kicsit morbidnak tűnhet megtakarítási lehetőségekről elmélkedni. Pedig nem az. Nyilvánvalóan nagyon sok olyan család van, ahol a napi asztalra való vacsora előteremtése is kemény feladat.

Viszont a társadalomnak van olyan szelete,akik pedig nettó megtakarítóként kisebb- nagyobb összeg hosszabb-rövidebb ideig történő lekötéséről gondolkodnak nap mint nap. Ez a cikk nekik szól. Ők szeretnék a meglévő megtakarításaikat a lehető legkedvezőbb feltételek mellett befektetni. Ez nem minden esetben a legmagasabb kamatot jelenti. Figyelni kell a befektetés hozam-kockázati arányát, a lekötés hosszát, esetleges mobilizálhatóságot is.

Mindenki mindenben a nagyokat szeretné utánozni. Ki nem álmodott már két húgy meleg kőbányait iszogatva svájci sapkával a fején egy poros építkezés ebédidejében a sarki csehóban az off-shore, on-shore, illetve a torna-shore lovagok világáról. „Bezzeg nekik lehet adót elspórolni ! „ Itt a lehetőség, kerüljön adót Ön is ! A lehetőség mindenki számára adott. A megvalósítás kulcsát TBSZ-nek hívják.

Mi is ez? Egy olyan hosszú távú megtakarítási forma, ahol bizonyos feltételek teljesülése esetén akár 0 % is lehet az árfolyamnyereség-, vagy a kamatadó.

Kicsit hasonlít ember törzsfejlődésére. Először volt a gyűjtögető életmód. Ez azt jelenti, hogy a TBSZ számla ( későbbiekben számla ) nyitásának évében ( nyitás napjától a nyitási év december 31-ig ) lehet rá elhelyezni a megtakarításra szánt összeget. Ezt nevezik feltöltési időszaknak. Ezt követi a halászó, vadászó életmód. A nyitási évet követő évtől indul a megtakarítási időszak. Ebben a maximum 5 évben lehet a kedvező hozamok vadászatával hízlalni a befektetett összeget. A számlán lévő összeg szabadon mozgatható különböző papírok között, egy a lényeg, hogy ne vegye fel a befektető. Tehát berakhatja állampapírba, majd lejáratkor vehet OTP részvényt, majd ezt eladva újra vehet kamatozó papírt. Ha a megtakarítási időszakból eltelt 3 adóév, és a befektető úgy dönt, felveszi az összeget ami a számlán van, akkor a jelenleg érvényes adószabályok figyelembevételével a fizetendő kamat-, illetve árfolyamnyereség adó 20 % helyett csak 10 % lesz. Ha valaki a számláján tudja és akarja tartani a pénzét a megtakarítási időszak teljes idejére, akkor az időszak leteltét követően nem kell megfizetnie a kamat-, illetve árfolyamnyereség adót. Ez pedig a homo shoppingus életmód, amikor a megkeresett hozamot el lehet költeni. Egy cégnél egy évben egy ilyen számlát lehet nyitni, de ha valakinek több egymást követő évben keletkezik olyan megtakarítása, amit előreláthatólag hosszabb távra tud befektetni, akkor az egymást követő években is tud ilyen számlát nyitni.

Pozitívum, hogy akkor sincs semmilyen retorzió, ha a megtakarítási időszak első három éve alatt szükség van a pénzre, mert akkor az érvényes kamat-, és árfolyamnyereség adót (jelenleg 20 %) kell megfizetni. Gondoljanak csak bele, szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki aktív sportoló a hol adnak két tizeddel többet két hónapra sportágban. Kiszámolva a folyamatos időt, energiát, a felvételi, utalási költségeket, számlavezetési díjakat, sokkal jobban megéri,ha valahol inkább hosszabb távra gondolkodik. És főleg olyanok sportolnak így, akik amúgy is hosszú távú megtakarítók, pl. nyugdíjasok, de mégis sokkal jobb a bankos kisasszonnyal beszélgetni, időt elütni, mint a rendelőben Arankával vérnyomás mérés közben. Ha hosszú távra kötnék le a pénzt, elveszne az „ hasznos időtöltés varázsa”. De aki nem ebbe a kategóriában szeret versenyezni, annak kedves hazai pálya lehet a TBSZ számla.

Ha réges-régen Chichago-ban lett volna ilyen lehetőség, Al Capone biztos ilyen számlán kamatoztatta volna vérrel-verejtékkel keresett pénzét, és nem csúszott volna el piti számlákon. A számlagyár már régen sem volt életbiztosítás. Igaz Al?

Ziegler Mátyás - tozsdemamor.hu

Tags: ,

10 hozzászólások
Szóljon hozzá! »

  1. Az lenne a kérdésem, hogy a felhalmozási időszakra (tehát számlanyitástól az év végéig) vajon kell-e kamatadót fizetni. Sajnos ez nem egyértelmű számomra és erről sehol sem ír senki sem.

  2. Tisztelt hitelkárosultak, a felhalmozási időszak adó szempontjából nem különbözik a megtakarítási időszaktól. Annak nincs akadálya, hogy már a felhalmozási időszakban is vásároljon a számlára helyezett pénzből bármilyen befektetést, sőt célszerű is. Ha a felhalmozási időszakban mégis kell a pénz( bármi megtörténhet), vagy a megtakarítási időszakban, az első három lezárt megtakarítási éven belül veszi fel megtakarítását a TBSZ számláról, akkor 20 % a kamat-, és árfolyamnyereségadó. Tehát, ha a felhalmozási időszakban befizet, a pénzt leköti, és valami sajnálatos ok folytán még a megtakarítási időszak kezdete előtt ki kell venni a megtakarítást, akkor 20 % adót kell fizetni. Ha a felhalmozási időszakban befizetett összeget készpénzként tartja a megtakarítási időszak kezdetéig, akkor természetesen nincs adó, mert még nem fektette be semmibe, nyeresége sincs.

  3. Köszönöm a választ!

  4. Most tettem ilyen számlára pénzt.
    Akkor ez év végéig nem is kamatozik?
    Készpénzként van a számlámon?
    Akkor ezt lehjobb a naptári év vége felé berakni.
    Jól gondolom?

  5. Ezzel a Tartós Befektetési Számlával is az a gond, hogy

    1. számlavezetési költsége van, zárlati, levelezési költségei.
    2. Ha a bankban fellelhető alapok között áthelyezi a pénzt annak újabb költsége van.
    3. Jól kell megválasztani a pénzintézetet, hogy kit tisztel meg a pénzével, aki rendelkezik szofisztikált befektetési formákkal.
    4. A NYESZ-R- hez hasonlóan veszíteni is lehet ebben a befektetésben portfoliotól függően.
    5. Minimum 5-6 évre kell lekötni a pénzt, hogy mentesüljön a kamatadótól.
    6. Állandó odafigyelést igényel.

    Én nem hiszem, hogy a takarékszövetkezeti betétkönyv kamatos kamatánál nagyobb hozamot lehet elérni ezzel a befektetési számlával, minden költségét figyelembe véve, azonos időszak alatt. Ez csak egy újabb mézesmadzag az adótörvények ezévi változása miatt.
    “De aki ebben a kategóriában szeret versenyezni, annak kedves hazai pálya lehet a TBSZ számla.”

  6. solt: mindennek van költsége, a TBSZ nem arról szól, hogy ez a Szent Grál és aki ezt használja, az nem fog bukni és mindent ingyen kap. Ez szimplán csak egy 20%-os adóelőny, amit vagy kihasznál az ember vagy nem. Azt sem állította senki, hogy nem lehet veszteni, de ha becsődöl a takarékszövetkezet, akkor is lehet ám veszteni…szóval minden csak instrumentum függvénye.

    Kérdem én: ha a hazai befektetési palettáról bármit megvásárolhatok és ha kell a pénz, akkor sincs retorzió, akkor miért is ne TBSZ-en nyissak számlát? Nincs hátrány, csak előny.

    Persze, odafigyelést igényel, de hogyan szeretnénk jövedelmet befektetésünktől, ha nem akarunk foglalkozni vele?…

    Szóval szerintem többnek gondolod a TBSZ-t, mint ami: nem egy forradalmian új befektetési formáról van szó, csupán legális adóelkerülésről.

    gyongy49: naptári év vége felé vagy év elején, hogy minél több időd legyen a feltöltési időszakban pénzt tenni rá.

  7. Tisztelt gyongy49,
    A TBSZ számlából két fajta van.
    1. betéti: a bankoknál, takarékszövetkezeteknél lehet nyitni, a bankok erre a típusú számlára készítettek egy TBSZ betéti konstrukciót. Ennek futamideje megegyezik a megtakarítási idővel.
    2. értékpapír: bankoknál, befektetési szolgáltatóknál nyithat ilyent. Erre a nem betéti jellegű termékek tehetők, alapok, dkj., államkötvény, részvény, stb. Ennél a fajtánál Önnek kell rendelkeznie arról, hogy a befizetést követően valamilyen megtakarítási formába belekerüljön a pénze. Ha a befizetése után még nem tette semmibe, akkor készpénzként van a számlán,és nem is kamatozik.

  8. chop: remélem nem veszed megbántásnak, ha azt mondom, hogy tisztában vagyok a TBSZ lehetőségeivel, nem misztifikálom azt. Láttak már mások is karón varjút.

    “Nincs hátrány, csak előny.” - azt állítod. Éppen az első öt pontban írtam le a hátrányait, nem akarom ismételni. Semmit sem cáfoltál meg belőle. Sőt megjegyzem, senkinek nincs annyiszor hatmillió forintja, ahány magyar takarékszövetkezet van az országban, még ha mindegyik becsődölne is.
    Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a hazai befektetési palettáról bármit megvásárolhatsz. Csak amilyen befektetési alappal az adott pénzintézet rendelkezik. Több pénzintézet, több számlavezetési költség. És abban is tévedsz, hogy ha kell a pénz, nincs retorzió. (Ez csak hat év után igaz) Nem véletlenül öt-hat évig tartott az elmúlt kamatadó mentességi időszak is?
    Továbbra is állítom, hogy a TBSZ a külföldi tulajdonosi struktúrájú bankok betétgyűjtési akciója. Öt-hatévre befagyasztott betétekkel. (Mellesleg takarékszövetkezeteknél is lehet kötni, csak jóval költségesebb a betéti alapokba való elhelyezés)

    “De aki ebben a kategóriában szeret versenyezni, annak kedves hazai pálya lehet a TBSZ számla.”

  9. Tisztelt Solt,
    nekem úgy tűnik teljesen még sincs tisztában a TBSZ adta lehetőségekkel, picit mintha figyelmetlenül olvasta volna el a TBSZ-szel kapcsolatos tájékoztatásokat, illetve a cikket. Amit Ön mond, hogy az adott bank betétjét lehet csak venni, az maximum a betéti fajta TBSZ számlára vonatkozik. Az értékpapír fajtájú TBSZ számlára ( ilyet is lehet bankban nyitni, csak nem propagálják, hagy fogyjon a betét) minden forint alapú befektetési termék elhelyezhető( tehát bármilyen cég befektetési alapja is, ha megveszik Önnek), sőt a forint elszámolású határidős árutőzsdei termékek is. Az sem igaz, hogy több cég több számlavezetési díj. Ha érdekli, tudok olyan pénzintézetet mondani, ahol egyáltalán nincs a TBSZ számlához kapcsolódó külön díj. Valamint téves az információja a retorzióval kapcsolatban, mivel ha valaki a megtakarítási időn belül veszi fel a pénzt, maximun a normál adó szerinti 20 % árfolyam-, illetve kamatadót kell megfizetnie. Semmi mást.
    A garanciával kapcsolatban pedig a figyelmébe ajánlom:
    Állampapírok: teljeskörű állami garancia a befektetett összegre(esetleg PIGS országbeli kötvénynél talán mostanában ez nem annyira erős, de azok ugye nem forint alapúak), OBA: 50.000 euróig a befektetett tőke garantált, BEVA: 20.000 euróig a befektetett összeg garantált ( 1.000.000 Ft-ig 100 %, a 20.000 euró és az 1.000.000 Ft közötti érték 90 %-a ) Valamint kérhet a Keler-ben nevesített értékpapír zárolást is minden Keler képes értékpapírra, ami teljesen bebiztosítja a befektetését.

    Tisztelettel, Ziegler Mátyás

  10. Tisztelt Ziegler Úr!
    Köszönöm kiegészítését a TBSZ-el kapcsolatosan. Néhány hasznos kiegészítést tartalmaz, pl. “ahol egyáltalán nincs a TBSZ számlához kapcsolódó külön díj”.

    Eddig féltucatnyi TBSZ-hez hasonló konstrukciójú számlában volt már megtakarításom, nem hiszem, hogy valamit nem jól értelmeztem a működésében. Arra gondoltam például, hogy az is éppen elég retorzió már, hogy néhány évig gondozta a befektetését, nyilvánvalóan költsége is volt vele, tájékozódott, utánajárt, mégis megfizeti részkivét esetén a 10-20%-os kamat, ill. nyereségadót.(Ha volt esetleg nyeresége!) Mert nem olyan egyszerű ám 3-5 évig mindig nyereséges döntést hozni egy befektetésnél. Egy takarékszövetkezeti betétkönyv pedig 2 millió betét felett 7,1% kamatot ad már az első évben is, lekötés nélkül. Természetesen ebből minden esetben meg kell fizetni a 20% kamatadót. De semmi feszültsége, semmi költsége nincsen. Én továbbra is csak egy hosszú távra szóló betétgyűjtési akciónak látom a TBSZ-t a bankok részéről.

    “De aki a TBSZ kategóriában szeret versenyezni, annak kedves hazai pálya lehet a TBSZ számla.”
    Mégegyszer köszönöm a tájékoztatást. Tisztelettel.

Szóljon hozzá!