Azt gondolná az ember eltűntek a gyanútlan emberek. Mert mindenki tudja már, a gyanútlanságnak ára van, csúnyán rá lehet fázni a mit sem sejtésre. Ennek ellenére a gyanútlansági tényező mégis magas.
Legutóbb például a 9%-os havi kamatnak dőltek be vagy kétezren. 3 éve 1800 befektető, köztük a kunszentmártoni önkormányzat is hagyta magát átverni. A Fortress, Capital Partners típusú cégek arra szakosodtak, hogy több 10 milliárdod vegyenek el a hiszékenyektől. A hiszékenyeknek úgy látszik kimeríthetetlen a forrása, de most nem is róluk akarok szólni. Mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy a pénztárcájának vastagsága miatt találjanak rá a boiler roomok, pénzt kicsaló pénzügyi vállalkozások. Az átlagügyfél csak egyszerű, hétköznapi, viszonylag kis összegű szerződéseket birtokol. Biztosításokat, aranyszámlákat, nyugdíj megtakarításokat, befektetési alapokat, hiteleket.

Az átlagügyfél szerződéskötéskor – bár szeretne hinni, szeretne gyanútlan lenni – valahol elméjének egy eldugott zugában sejti a rettenetet, hogy később talán nem úgy alakulnak egészen a dolgok, mint ahogy azt tálalják előtte. “Persze mindent megígérnek, úgy se lesz belőle semmi”. “Addig vagyok jó, fontos amíg a díjat fizetem, de amikor én kérek valamit rögtön elutasítanak. “fizetni úgysem fognak, nem ér az majd semmit”
Talán Kedves Olvasó, te is ismersz elégedetlen embert aki bankban, biztosítóban pénzügyi szolgáltatóban csalódott.
Épp ezért vélem úgy, hogy ha valaki valamilyen pénzügyi szolgáltatásra szerződik már érzi előre, bizony meg lehet az esélye annak, hogy az idő teltével nem egészen úgy fognak klappolni a dolgok, mint az az elején elhangoztak.
Magyarán valami kétely csak motoszkál mindig az ügyfélben, kisebb-nagyobb mértékben félelmei vannak a döntésével kapcsolatban. Ez az átbaszási csalódási faktor. Tulajdonképpen előre borítékoljuk, hogy többé-kevésbé átvágnak bennünket.

A csalódási faktor nyilvánossá tétele egy újszerű dolog lenne, egy mérőszám, amelyet minden pénzügyi termékhez, szolgáltatáshoz hozzá lehetne rendelni, hasonlóan, mint a THM, EBKM, EHM stb mutatókat.
A csalódási faktor tulajdonképpen azt lenne hivatott megmutatni, mennyire kell odafigyelnie az ügyfélnek szerződéskötéskor, azaz a szerződési feltételek bonyolultsága, megértési nehézsége, szankciók, teljesítés alóli mentesülések stb., milyen erősségű kockázatot hordoznak az ügyfél részéről.
A csalódási faktor alkalmazása az élet más területén is kifejezetten hasznos lehetne, gondolj csak a  a párválasztás nehézségeire.
A lényeg tehát, hogy a mérőszám tízes skálán mutatná a kockázatokat, 10-es érték a legproblémásabb ügyleteket illetné. A felügyeleti szerv pedig, mielőtt kivizsgálná a panaszokat, összevetné a reklamált szolgáltatás csalódási faktorával a panaszos általános iskolai bizonyítványának átlagát, és ha az egy kritikus értéknél nagyobb, akkor azonnal mehet az ügyfél a sóhivatalba, nincs további vizsgálat.

Nagy kérdés persze, a mutatókat, mi alapján osztanák ki, ki osztaná ki, mennyibe kerülne az illető korrumpálása. Ha azt gondolod, hogy pl. egy magasabb csalódási faktorral rendelkező terméket nem venne meg senki, akkor tévedsz. Ha még emlékszel, a piacokon népszerű volt korábban az itt a piros, hol a piros játék (gyufásdoboz szivacsgolyóval), ahol minden józaneszű fogadó tudta, hogy csal a játékmester, mégis sokan belementek az átverésbe. Na ugye. Minden szart el lehet adni.

Ha eleve necces dolgot kínál valaki, de jelölve lenne, hogy az a cucc bizony necces, akkor nem nyugodtabb lenne az üzlet minden résztvevője, úgy őszintén?
Csak úgy eszembe jutott mindez, látva, hogy mi minden “nagyszerű” pénzügyi termékbe tolják be így év vége felé a tőkét az emberek…