Friedrich Nietzsche halálának 110.-dik évfordulójára
2010 aug 25th | Írta: Tozsdemamor | Tartalom témája: Tőzsde és pénzpiac
Megemlékezve a német filozófusról, mi is eltöprenghetünk a piaci folyamatok alakulásán. Filozofálgatva a további kimenetelekről. Én továbbra is vallom, hogy a piaccal szemben kellő alázatot kell tanúsítani, mert ha nem így tesz a befektető, a piac tanítja alázatra, csak ez kicsit költségesebb, és sokkal jobban fáj.
Kis hazánk gazdaságának jelenlegi alakítói pedig azon filozofálgathatnának el, hogy a ragyogó napsütésben persze, senki nem vesz esernyőt, még ingyen sem kell, minek, hiszen csak cipelni kell, és nyűg van vele. Viszont amikor esik az eső, semmi nem számít , mindent pénzt megadnak érte, csak ne ázzanak el. Viszont addigra lehet hogy elfogy. Valahogy így kellene ehhez a fránya, mumus IMF dologhoz is hozzáállni, hiszen most mindenkinek igaza van, jelenleg nincs rá szükségünk, de amikor szükségünk lenne rá, éppen senki nem fog ráérni velünk foglalkozni. A költő szépen foglalja össze már 100 évvel ezelőtt is:
A Vándor
„ Nincs ösvény ! Mélység s halotti csönd van csak”-
Így akartad ! Az ösvényt el te hagytad!
Rajta vándor!Nézz tisztán s hidegen!
Elveszejt, vélnéd – a veszedelem.”
Merengjünk el kicsit csukott szemmel a kis tőzsdei világunk dolgairól:
OTP: A múlt ködébe vész lágy 5.000 Ft feletti andalító tartománya, remélem az elmúlt héten miután eladta, senki nem bánkódott utána. Repítsen most a gondolat a tettek mezejére, kerüljön újra e papír sávosan ( 4.500- 4.800 Ft között) a portfoliók belsejébe. De amint a képzelet újra 5.000 Ft felé szállva kellő nyereséget hoz a konyhára, ne gondoljunk sokat felőle, adjuk el hamar, egy-kettőre.
MOL: Miután kezünket az olajtól tisztára mostuk (20.500 Ft felett remélem, mindenki eladta), várjunk, újra még össze ne koszoljuk. Elég lesz később, midőn olajos lejtőjén az árnak 18.000 Ft közelébe mászna.
RICHTER: Cavinton, te jó gondolat, szükség van, rád, hogy a jó elképzelést el ne szalaszd! De emlékezz rá befektető, a jelenlegi szint inkább kis hegytető, várd meg, míg a hegymászó kissé visszább ereszkedik, ott a befektető jobb pozícióra vetemedhet. (42.000 Ft-43.000 Ft között)
PANNERGY: Jöhetnek még hidegebb napok, elfagyhatnak még a gázcsapok. Milyen jó lenne, ha minél több helyen, az épületekben a föld melege fűthetne be! Hosszú távra, portfólióba vennék de nem egy napra. Ha naponta figyeled, idegeid megviselhetik. Gondolj arra, az óbor is jó, de nem a mindennapokra, hanem ünnepi alkalmakra.
DANUBIUS: Mily szép lehet, tulajdonosként a Gellért Szálló teraszáról kémlelni a pesti kék (fekete, szmogos) eget! És arról ábrándozni, jön majd valamikor egy jó tündér, ki varázspálcájával a rút kiskacsából, szép hattyút varázsol. TBSZ számlára, és hosszabb távú befektetők számára ideális spekulatív papír. Álmodjon egy szép kocsiról, amint kiszáll a papírból, de hogy Kispolski vagy SUV lesz belőle, képlékeny még egy időre.
Az EUR/HUF párosban 280 Ft alatti szinteken longról merengnék továbbra is, és 290 Ft körül pedig short beszállókat keresnék.
Ha eurójával kapcsolatban jó dolgokról ábrándozik, Ön biztosan az OTP eurós kötvényeiről álmodozik!
Az izomláz legyen Önökkel! Óvatos és sikeres kereskedést!
Ziegler Mátyás – tozsdemamor.hu

