Az alábbiakban változtatás nélkül közzéteszem a március 14-i Népszabadság cikket, nagyon tanulságos!

Cs. Istvánnak elúszott a pénze. Alig pár hét alatt úszott el az, amit ő és felmenői több generáció alatt gyűjtöttek. Pedig a 72 éves szegedi férfi nem élt nagy lábon, nem kártyázott, nem költött nőkre, kártyára, italra, drága hobbikra vagy bolondériákra. Ő csak takarékoskodott. Történetünk főszereplőjének teljes nevét azért nem írjuk ki, mert Cs. István röstelli, hogy így járt. Bár úgy érzi, nem neki kellene szemlesütve járnia.

Cs. István gyógyszerészként dolgozott évtizedeken át, előbb Baranyában, majd a kilencvenes évektől Csongrád megyében. Korábbi megtakarításait – aminek jó részéhez kárpótlás révén jutott – a Raiffeisen Bankban tartotta. A férfi betétje 2004 tavaszán elérte a 45 millió forintot. Akkor – a gyógyszerész elmondása szerint – a bank szegedi fiókjának egyik pénzügyi tanácsadója azt javasolta, vásároljon értékpapírt, mert az jobban “fialja” a pénzt, mint a tartós lekötés.

A gyógyszerész megfogadta a tanácsot, és 2004 tavaszán az összes pénzéért Raiffeisen-részvényalapokat vásárolt. Az “Eurázsia és Feltörekvő piacok” hangzatos nevet viselő értékpapírok két éven át szépen jövedelmeztek, így 2006 őszén Cs. István portfóliója – a hozzá eljuttatott kimutatás szerint – 68 milliót ért. A banki tanácsadó akkor azt javasolta, hogy vegyen fel devizahitelt, és abból is vásároljon értékpapírokat.

- Bíztam a tanácsadómban, és megfogadtam a tanácsát – idézi fel azt a pillanatot Cs. István, aztán hozzáteszi: Felvettem csaknem 30 millió forint értékű hitelt svájci frankban, és azért is értékpapírokat vásároltam. A részvényeim értéke így meghaladta a 90 millió forintot.

2007 szeptemberében Cs. István arról értesült, hogy értékpapírjai nagyjából 94 millió forintot érnek. A tanácsadó azonban felhívta a figyelmét arra, hogy érdemes lenne a svájcifrank-hitelt jenhitelre váltani, mivel ez utóbbi esetben kevesebb kamatot kell fizetni. Cs. Istvánnak megtetszett az ötlet, és átment a jenhitelesek táborába.

A múlt év elején a gyógyszerész az újságokból arról értesült, hogy az Egyesült Államokban baj van bizonyos befektetésekkel, s ez hozzánk is begyűrűzhet. Akkor már tanácsadója feljebb lépett a cég ranglétráján, s hősünk új ügynököt kapott. Valamikor 2008 tavaszán találkozott az új tanácsadóval. A beszélgetés lényegét Cs. István így összegzi:

- Azt kérdeztem tőle, mit jelenthet ez a válság számunkra? Ő azt felelte: az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. Erre azt kérdeztem: ezek szerint ne csináljunk semmit, csak maradjunk a fenekünkön? Rábólintott: maradjunk!

Cs. István szerint a történet úgy folytatódott, hogy 2008 augusztusában a banki tanácsadó megkérdezte őt arról: megújítja-e a jenhitelét? A férfi bement a bankba, és megkérdezte, hogy a jenhitel tényleg olyan kockázatos-e, mint azt az újságokban olvasni lehet. A bank embere megnyugtatta, hogy a jenhitel kamata jobb, mint a többi hitelé. Cs. István ennek hatására szeptemberben megújította jenhitelét. Október 19-én a tanácsadó felhívta a nyugdíjas gyógyszerészt, aki így emlékezik a beszélgetésre:

- Azt közölte velem, hogy baj van, mert a jen jelentősen erősödött a forinthoz képest. Bementem a bankba, s akkor tudtam meg, hogy az értékpapírjaim piaci értéke hozzávetőleg a felére esett. Mivel a hitel forintértéke meg felment 25 százalékkal, a részvényeim már nem nyújtottak elegendő fedezetet a hitelre, ezért a tanácsadó szerint 80 ezer eurónyi pótfedezetet kellett volna biztosítanom. Azt javasolta, vegyek fel jelzáloghitelt a házamra. Tiltakoztam az ötlet ellen, mire a tanácsadó azt mondta: akkor el kell adnom a részvényeimet.

Cs. István szédült a rossz hírektől: azzal kellett szembesülnie, hogy a bankra bízott pénze elszállt. Mivel a forint és a Raiffeisen befektetési alapok további gyengülésére lehetett számítani, úgy döntött, eladja az értékpapírjait. A bank teljesítette a kérését. De Cs. István úgy került ki az üzletből, hogy ő tartozott a banknak. Hogy pontosan mennyivel, azt csak a napokban tudta meg: 4,3 millió forinttal.

Cs. István kétségbeesett, és ügyvédhez fordult. Mivel Baranyában jobbak voltak a kapcsolatai, a pécsi Halmos Pétert kérte meg, hogy képviselje őt a bankkal folytatott vitájában. Cs. István azt állítja – s véleményét ügyvédje is alátámasztja -, hogy a pénzintézet nem tájékoztatta őt megfelelően a helyzetéről, lehetőségeiről. Egyrészt nem közölték vele, mekkora kockázattal jár a neki eladott részvénycsomag, másrészt nem hívták fel figyelmét a jenhitel rizikóira, harmadrészt nem szóltak neki akkor, amikor a részvények zuhanásszerűen veszíteni kezdtek az értékükből.

A bank már csak akkor jelzett, amikor számlája lenullázódott.

- Miért nem akkor szóltak, amikor az értékpapírjaim névérték alá estek? – kérdezi tőlem elkeseredetten a nyugdíjas patikus.

Hallgatom Cs. Istvánt, s abból, ahogy bizonytalan szavakkal beszél a banki műveletekről, arra következtetek: a pénzvilágban ő vitathatatlanul kívülálló. Amúgy a gyógyszerész tájékozott, művelt, ma is fürge agyú ember – legyen ennek bizonyítására elég, hogy a közelmúltban kezdett angolt tanulni. Ettől még a pénzvilágban teljesen járatlan. Amikor ezt megjegyzem, nem sértődik meg:

- Persze hogy nem értek én a részvényekhez és a hitelekhez. Azt gondoltam, hogy rábízhatom magam a banki tanácsadóimra, hiszen úgy tűnt, hogy jól bánnak a pénzemmel, és mindezt az én érdekemben teszik. Lehet, hogy hibáztam, óvatlan voltam, de azért történt ez, mert nem tájékoztattak vagy félretájékoztattak. Nem beszéltek a kockázatokról, s ha mégis gyanakodtam, magabiztos szöveggel elaltatták a kételyeimet. Nem értem, miért csinálták ezt velem. Eljátszották minden pénzemet, oda a vagyonom, a nyugalmam és a bizalmam.

A férfi ügyvédje felvette a Raiffeisennel a kapcsolatot, telefonon és több levélben is adatokat kért a fent leírt történetről. Eddig azonban a bank elzárkózott. Halmos Péter nem titkolja, hogy ha a bank nem hajlandó tárgyalni ügyfele kárenyhítéséről, akkor a bankfelügyelethez és a bírósághoz fordul. Az ügyvéd szerint az eddig megismert dokumentumokból számára az derül ki: Cs. István a banktól kapott információk alapján nem hozhatott a kockázatokat valósan megítélő döntést.

Magam is átolvastam Cs. István banki szerződéseit. Nehézkes, a magyar nyelvet kerékbe törő, a lényeg elbujtatására alkalmas iratok ezek. Mintha arra készültek volna, hogy a nem banki embernek elmenjen a kedve az efféle papírok olvasásától. A Raiffeisentől kértem segítséget a megértésükhöz. A bank írásban kérte a kérdéseimet. Elküldtem harminc kérdést, amelyek alapvetően azt firtatták, hogy a bank miképp készítette fel ügyfelét a részvényvásárlás és hitel kockázatára, illetve azt szerettem volna tudni, értesítették-e őt naprakészen értékpapírjai és devizahitele állapotáról? Megkérdeztem: miért nem értesítették idejében arról Cs. Istvánt, hogy értékpapírjai névérték alá estek? Arra is kíváncsi voltam, hogy a kapcsolattartást, az információadást hogyan dokumentálták.

A bank előbb azt ígérte, hogy részletes választ ad. Aztán kértek még egy kis időt, végül küldtek egy levelet, amiből kiderült, hogy nem adhatnak folyamatban lévő ügyről felvilágosítást – noha erre Cs. István felhatalmazta őket. Megjegyezték, hogy sajnálják ügyfelük veszteségeit. Annyit azért közöltek, hogy Cs. István a banktól olyan terméket és szolgáltatást vásárolt, ami “napi szintű piacismeretet és figyelmet igényel”, s az ilyen ügyfelek minden alkalommal maguk hozzák meg befektetési döntéseiket. A jogszabályok előírják, hogy a bankok teszteljék ügyfeleik piaci ismereteit és kockázatviselő képességét. Ezt a felmérést – a levél szerint – a bank elvégezte Cs. István esetében, s a tesztet az ügyfél aláírta. A teszt alapján végzett ügyfélbesorolásból az következett, hogy Cs. nem igényelt, és így nem kapott a banktól állandó információt ügyletei állásáról.

Magyarul: Cs.-t – az általa szignózott – teszt olyan emberként jellemezte, aki naponta nézi az interneten értékpapírjai árfolyamát, elemzi a papírjaira ható világgazdasági folyamatokat, aztán dönt. A teszt alapján Cs. István bankismereti tudása vetekszik a brókerekével.

- Hogy én aláírtam volna egy ilyen papírt? – lepődik meg Cs. István. – Ugyan, kérem! Hát a banknak tudnia kellett, hogy én laikus vagyok. Nekem ilyen papírom nincs, és soha nem is volt. Ha ezt mégis aláírtam, akkor engem csőbe húztak!

Cs. István említést tesz arról, hogy banki tanácsadója tavaly novemberben telefonon elismerte: a Raiffeisen tájékoztatása nem volt megfelelő. Ebben az ügyintéző önmagát is hibásnak vélte, s azt javasolta Cs.-nek, hogy kérjen a banknál kárenyhítést. (Cs. István állítja: adott esetben bizonyítani tudja, hogy a tanácsadó beismerő szavai valóban elhangoztak.)

Az ügyben szakvéleményt kértünk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF). Binder István, a felügyelet szóvivője azt mondta, hogy csak akkor tudnak állást foglalni, ha ismerik a bank és Cs. kapcsolattartásának valamennyi dokumentumát. Ehhez az kell, hogy Cs. István a PSZÁF-hoz forduljon panaszával, és mellékelje a szükséges papírokat.

Egy ilyen vizsgálathoz hetek-hónapok szükségesek. A Cs. István által tervezett perhez meg évek. Az általunk megkérdezett pénzügyi szakemberek szerint a bankokat a kívülállók számára érthetetlen nyelvezetű szerződések alaposan körbebástyázzák, ezért Cs. Istvánnak és ügyvédjének nehéz dolga lesz igazuk bizonyításához. Az egyik szakértő hangsúlyozta: az elmúlt fél évben sokan vesztették el pénzüket hasonló módon, mint a szegedi gyógyszerész. Ha a vesztesek – akiket akár a róluk szóló újságcikkek is egy zászló alá toborozhatnak – egybehangzón azt állítják, hogy egy-egy pénzintézet magatartása megtévesztő volt, akkor a bíróságon akár még az is előfordulhat, hogy sok ügyfél bankot győz.

Éppen e cikk befejezésén dolgoztam, amikor megszólalt a mobiltelefonom. A Raiffeisen Banktól hívtak. Először azt hittem, hogy mégis választ kapok a Cs. István ügyével kapcsolatos kérdéseimre. De nem: egy ügynök hívott, s arról próbált meggyőzni, hogy fektessem be a pénzem a Raiffeisennél.

Időt kértem a döntéshez.

Ungár Tamás Népszabadság  március 14.