Kis országban kis kampányt kis költséggel!

2010 márc 4th | Írta: | Tartalom témája: Ez már szinte vicc!

Csak bízni tudok abban, hogy a közelgő választási kampány kevés pénzébe kerül az országnak. 2006-ban az Állami SZámvevőszék jelentése szerint jelöltenként 38.226 forint költségvetési támogatásban részesültek a pártok, ugyanakkor a törvényeknek megfelelően plusz egymilliót számolhattak el a támogatáson felül jelöltenként. Összesen 1520 jelölt versengett akkor egymással. A hajdani sajtóhírek szerint ezt az összeget jóval felülmúlta a valós kampányköltség.

Talán az idei választásokat önmérséklet fogja jellemezni, talán nem. Nem értek hozzá.
Mindenesetre az Index birtokába került plakát alapján úgy tűnik, néhány jelöltnek eleve erősen korlátozottan állnak rendelkezésére a források, de az is lehet, hogy csupán a kreativitás zseniális megnyilvánulásával állunk szemben, mert valljuk be, egy országos hírportál címoldalára ingyen felkerülni, és így ismertségre szert tenni, bizony nem egyszerű feladat, gratulálok! :)))
Nálam ez a plakát – a nyár végi szokásos budapesti plakátkiállitáson legalább is – biztos befutó …   
Cikk: http://index.hu/belfold/2010/valasztas/ajanloszelveny-gyujtes_es_intimgomba_egy_plakaton/

Share Button
Tags:

Egy hozzászólás
Szóljon hozzá! »

  1. Bárcsak tényleg ennyi menne el jelöltenként erre a cirkuszra! Mindig bosszant, hogy azon felül, amit a politikusok kormányon és ellenzékben ellopnak az ország pénzéből, még a választási kampányra is milliárdok mennek a szemétbe.

Szóljon hozzá!