2008 volt a felvilágosodás (kijózanodás) éve. Mindenkinek. Biztosítónak, ügynöknek, ügyfélnek. Olyan nagy felismerést hozott ez az év, mint amikor egy fék nélküli járművel egy emelkedőre hajtva a dombtető után jössz rá, hogy nincsen fék. Miért is?

Unit linked biztosítást azok vásároltak, akik a banki kamatoknál, illetve a vegyes életbiztosítás hozamainál nagyobb nyereséget szerettek volna kapni a megtakarításuk után. Erre egy nagy lapáttal rátettek azok az üzletkötők, akik befektetésnek árulták ezt a biztosítási terméket úgy, hogy az ügyfél jövedelmi helyzetét és kockázattűrő képességét egyáltalán nem vették figyelembe. De a legnagyobb bűn az volt, hogy a termék lényeges tulajdonságait – különös tekintettel a költségekre – elhallgatták, vagy elbagatellizálták.

A biztosítók részéről a legsúlyosabb hiba a kockázatkezelés oldaláról mutatkozott meg: a veszteségminimalizáló árfolyamfigyelő informatikai fejlesztések legelőször 2009-ben kezdődtek, akkor amikor már a pénzpiacok helyzete normalizálódni látszott. Eső után köpönyeg.

A unit linked biztosítások a sok rossz tapasztalat, a viszonylag magas költség ellenére nem rossz biztosítási termékek, bár gyökeres megújítására mindenképpen szükség van, nem elég a ráncfelvarrás (bónuszos módozatok). Ennyi bevezető után lássuk, hol vannak a gyenge pontok, miért érzik sokan, hogy rossz lóra tettek amikor befektetési egységekhez kötött életbiztosításba rakták a pénzüket?

1. Elhitték, hogy csak az első 2-3 évben kell fizetni rendszeresen a díjakat. A biztosító a kezdeti évek befizetéseiből vonja a kezdeti költségeket, és díjmentesítés, vagy visszavásárlás esetén ezeknek a kezdeti éveknek a legkisebb az értékük.
2. Magas díjjal kezdték a biztosítást (sokat fektettek be – legalábbis azt hitték) majd 3-4 év után lecsökkentették az éves díjat. Az első éves befizetések nagy része megy a lecsóba, a felhalmozási egységeknek van igazán értelme – a nevében is benne van. Felhalmozási egységek: eseti befizetések, illetve a kezdeti költségek (lásd 1. pont) alapjául szolgáló befizetéseken felüli rész. Ha valaki magas díjjal kezdett, akkor bőkezű volt mindenkivel kivéve saját magát.
3. Túl sok biztosítási védelemmel turbózták fel a szerződést.  Bármilyen furcsa, de ez nem az az életbiztosítási termék, amibe érdemes mindenféle kockázati elemet belepakolni. Vannak optimális és vannak kevésbé előnyös megoldások. A biztosítási védelem a unit linked biztosításokban drága:
   - mert mindig az aktuális életkornak megfelelő kockázati szorzóval van számolva, és ugyebár senki nem fiatalodik, tehát évről évre nő a díj
   - a választott biztosítás kockázati díja a befektetési egységekből kerül levonásra, ami azért rossz, mert a befizetett pénzből előbb levonják a befektetés költségét (vételi és eladási árfolyamkülönbség) ami akár 5% is lehet, tehát ennyivel még többe kerül a biztosítás, mint amit feltüntetnek kockázati költség levonás címén. Van egy optimális szint ami felett a biztosításokat célszerű már egy másik termékbe, kockázati életbiztosításban megkötni.
4. A befektetést jelentő befektetési egységek árfolyam alakulását nem követték, és a befektetés  kockázatporlasztását figyelmen kívül hagyták. Tény, hogy a legtöbb embernek sem kellő befektetési ismerete, sem ideje nincs a szerződését piszkálgatni, csakhogy ez nem az a fajta megtakarítás ami automatikusan hozza a pénzt csak fizetni kell. A biztosítási üzletkötők befektetési tanácsot nem adhatnak, de nagyon képességük sem lenne rá. A megfelelő befektetési portfólió kialakítása kizárólag az ügyfél céljaitól és kockázattűrő képességétől függ, azt pedig ő ismeri a legjobban.
   A legtöbb befektetési csalódást a színtiszta részvényalapú portfóliót tartalmazó biztosítások okozták,így egyenesen következik, hogy a szakmai tanácsadás a kockázatporlasztásra kellene hogy kiterjedjen.

A unit linked biztosítások a hátrányai ellenére is megállják a helyüket az egyén befektetési palettáján, de helyén kell kezelni azokat. Leginkább olyan élethelyzetekben javasolt a megkötésük és fenntartásuk, amikor a szerződő valaki részére úgy akar összegyűjteni egy adott összeget, hogy magát a takarékossági időt is bebiztosítja, azaz függetlenné teszi a tőke összegyűjtését attól, hogy munkaképes lesz-e végig vagy sem (életben lesz vagy sem) Ilyen tipikus élethelyzet ha valaki a gyermeke életkezdésére gyűjt.