TBSZ – nyereség kamatadómentesen

2010 jan 18th | Írta: | Tartalom témája: Hozam? Hozzad!, Középpontban

Olyan országban ahol az adóelkerülés -megkerülés szinte kultúrális szokás, bizony igen nagy varázsa van olyan kifejezéseknek, mint a törvényes adómentesség. Márpedig a TBSZ, azaz a Tartós Befektetési Szerződés ilyenre ad lehetőséget. 0% kamatadó a 6. évben – ez azért nem egy végtelenül nagy, elérhetetlen időtáv, valljuk be.

Amikor 2006 szeptember 1-én az addig 0%-os kamatadó hirtelen 20%-ra ugrott több mint 200 milliárd forintot mozgatott meg nyáron a lakosság, hogy olyan törvényes kiskapukat használjon ki az adó megfizetésének elkerülésére, mint a unit linked életbiztosítások, és a nyílt végű befektetési alapok. Kíváncsi leszek, hogy a 2009 novemberében megszavazott és 2010 január 1-el hatályba lépő kamatjövedelemről szóló törvénymódosítás mekkorát durran a polgárok előtt. Remélem nagyot, persze ehhez előbb meg kell ismerni miről is van szó. A jogi nyelvezetet kedvelők számára a szabályozás kivonata itt olvasható.

Véleményem szerint a szabályozás elég jóra sikeredett, persze vannak szépséghibái, de ahhoz képest, hogy mi volt a törvénytervezet és a szavazás végén mi lett belőle, nyugodtan mondhatom sokkal többet nyert a polgárság, mint amit a kormány eredetileg szeretett volna. Ugyanis sem a NYESZ (nyugdíjelőtakarékossági számla) nem megszüntetése, sem pedig a TBSZ idő előtti felmondása miatti szankciók nem kerültek bele a szabályozásba.

Mi az a TBSZ?
A Tartós Befektetési Szerződés lehetőséget teremt a takarékoskodónak, hogy az elhelyezett betétjén vagy befektetésén keletkezó kamatot, hozamot három év letelte után 10%, öt év letelte után 0% kamatadóval vegye magához. A takarékoskodási időszakhoz plusz egy évnek hozzá kell számolni a betételhelyezés időszakát is. Tehát ha 2010 ben helyezünk egy ilyen számlára pénzt, akkor az adómentes megtakarítási idószak 2011-ben idul valójában.

Nézzünk egy példát!
Van egy milló forintom, de még nem tudom mire akarom a jövőben felhasználni. Lehet, majd lecserélem a kocsimat, de az is lehet, hogy néhány év múlva majd a gyerekeimre költöm. Persze váratlan, az anyagi körülményeimet érintő negatív események is közbejöhetnek. Szóval még nem tudom mi lesz, ez amolyan tartalékféle. Érdemes-e így TBSZ-be rakni a pénzem, hisz nem biztos, hogy akár 3 évig is tudom nélkülözni?

Igen, érdemes, mert ha a tartós lekötésem feltöröm akkor sincs “büntetés”, a hozamok után egyszerűen csak a szokásos 20% kamatadót kell megfizetnem – igaz, hogy ezt magamtól, azaz a TBSZ felmondását követ adóévben önadózóként bevallva! Tehát, ha a TBSZ-t felmondom, nem a pénzintézet vonja a kamatadót, hanem én magam kell hogy befizessem! Nem-nem, trükközni nem érdemes, tuti az Apeh felé jelentve lesznek ezek a számla megszűnések! Azért persze érdemes odafigyelni, ha bármikor mozgathatónak kikiáltott összeget helyezek tbsz-re, teljesen más befektetési stratégiát kell választanom, mint ha biztosan nem nyúlnék hozzá 5 évig!

Mi történik, ha mégsem veszem fel a pénzem néhány év után?
Egyrészről azért klassz, mert nem vertem el mindenféle felesleges ámbár fontosnak tűnő dologra. Másrészről három évnyi pihentetés után már csak 10% a kamatadó, és ha 5 évet jegelem az összeget, akkor pedig az adó 0%!

Ha mondjuk egy befektetési terméken éves 6% kamatos kamatot lehet elérni akkor 3, és 5 évre vetítve a teljes nyereség:
20% kamatadó levonása esetén (ha csak “sima” számlán tartom a pénzem: 15,1%, illetve 26,4%
ezzel szemben 10% kamatadó megfizetése esetén (ha a TBSZ-ben 3 teljes évet csücsül a tőke) 17,19% a hozam, 0% kamatdóval (5 teljes év után) 33% a nyereség. Ehhez még persze hozzájön a felhalmozási év alatt (tört év) megszerzett kamat (hozam) is.

Mi az a felhalmozási év?
Ha ma berakom a tőkét TBSZ-re, akkor a tárgyév felhalmozási időszak, és csak a következő évtől számolódik a 3 illetve az 5 év jegelés.
Amikor a TBSZ-t megnyitom, megkérdezik tőlem, hogy értékpapírba, vagy betétbe kívánom elhelyezni a pénzt? Ugyanis ha megnyitom az egyiket, nem gondolhatom meg magam, a két számlatípus között nem ugrálhatok.
Nekem pl. nem lenne kérdés, hogy mit nyissak, egyértelműen az értékpapírszámla a nyerő ilyen távon. Na persze mikor eldöntötöd, hogy lekötöd a pénzed, nem árt már egy kialakult befektetési portfolió tervezettel elballagni számlát nyitni, szerintem elég lehetetlen befektetői viselkedés az ügyintéző orra előtt agyalni, hogy mibe fektesd a pénzt. Akkor úgyis az lesz amit az ügyéntéző akar, és sokszor a Te elvárásaid és az ügyintéző “beleérzőképessége” nem fedi egymást.
Tehát ha kiszemeltük a megfelelő pénzintézetet a TBSZ elindítására, tájékozódjunk a szerződés keretein belül igénybevehető befektetési termékekről. és jó előre határozzuk meg mibe rakjuk a tőkét.
Már most mondom, hogy 5 évben gondolkodva érdemes részvény befektetési alapot is beválogatnunk a portfoliónkba!

Van NYESZ számlám, azt hallottam, hogy onnan átvezethetem a pénzt a TBSZ-re, így nem kell várnom nyugdíjazásomig, előbb is felvehetem a pénzem kamatadómentesen!
Na igen, ez így van, de felejtsd el ezt a butaságot, magaddal szúrsz ki!
A NYESZ a nyugdíjadra van, nem arra, hogy a fenekére csapj a pénzednek néhány év múlva! Ha mégis megtennéd (mármint a  nyeszt tébéeszesíted) számolj azzal, hogy a 2 utolsó évben igénybevett adókedvezményt 20% büntetőkamattal együtt vissza kell fizetned a kincstárnak, és az értékpapírátvezetési költségek (eladás és újra megvétel) is téged terhelnek.
Inkább hagyd a NYESZ számlád békén!

Mi van ha minden évben lesz 1 milla megtakarított pénzem, hogy tudom elhelyezni a TBSZ-en?
De jó Neked!
Másodszor gratulálok a felelős döntésedhez, hogy takarékoskodsz! Minden évben nyithatsz TBSZ-t, ez nincs korlátozva. Egy szerződésre minimum 25.000 forintot kell beraknod, és a felhalmozási évben ezen összeg elhelyezése után bármikor és bármennyit elhelyezhetsz. A felhalmozási időszak lezártával viszont új számlára kell a további összegeket berakni. Így tulajdonképpen 6 év múlva akár minden évben lehet egy lejáró kamatadómentes megtakarításod (nesze neked egyösszegű unit linked biztosítás!)

A bankok januári ajánlatát nézegetve, egyenlőre a tapogatózás folyik, de valószínűsítem, hogy akciós ajánlatok lepik el hamarosan a hirdetőfelületeket. A pénzintézet kiválasztásánál vegyük figyelembe:

  • milyent befektetési termékeket lehet igénybe venni TBSZ keretein belül? – befektetési alapok nagyobb választéka előny!
  • milyen hozamokat, kamatokat kínáltkat/értek el eddig? – nem garancia, hogy a jövőben is hasonló hozamok lesznek, de rálátást enged az eddigi vagyonkezelés sikerére, és az üzletpolitikára
  • ne az első éves akciós számlavezetési költségeket nézd, hanem a további években várható díjakat tekintve mire számíthatsz -  a bank egyéb értékpapír számlavezetési díjait érdemes megnézned
  • van-e online felület a számlánk felügyeletéhez, a portfolió átrendezéséhez?
  • milyen az ügyfélszolgálat

Szívesen buzdítok mindenkit, hogy tanulmányozza a lehetőségeket, és a plazmatévé árát inkább a TBSZ-re tessék befizetni, úgyis szar a műsor!

 

Share Button
Tags:

9 hozzászólások
Szóljon hozzá! »

  1. Az a baj, hogy a mezei betétesnek még mindig többszámjegyű kamatok lebegnek a szeme előtt, és két dolgot tud ismételgetni: fix kamat és rövidtáv

  2. A címet javítsátok már ki. kamadómentes… Előszőr úgy olvastam kamuadó :)

  3. Köszi a figyelmeztetést az elírásra, bizony jobban oda kell figyelnünk erre is…

  4. 6 ev utan mi tortenik? Vihetem tovabb a kamatmentes szamlat, vagy megszunik es nyitni kell egy masikat? Valahol mintha azt olvastam volna, hogy 6 ev utan felvehetek akarmennyit a szamlamrol, es ha marad rajta min. 25ezer ft, akkor tovabbra is adomentes lesz a szamla. Kerdes hogy meddig? Es utanna mik a szabalyok?

  5. ha ki akarom maximalizalni, pl. 2016/C fizet 7,1%-ot 6 evre, de annak a lejarati ideje 2016.02.12. A TBSZ meg 1016.01.01-en jar le. Meg amugy sincs olyan kotveny, ami pont akkor jar le mint a TBSZ. Szoval mi tortenik a 6 ev vege fele, ez nem vilagos

  6. Irtatok itt az APEH-rol. Ugy gondolom, hogy az nem igaz, hogy kijon az APEH. Miert pont a TBSZ-re jonne ki. Kijohetne a normal szamlara is, meg a normal bankszamlara is. Inkabb arrol van szo, hogy ha megszuntetem a TBSZ-t ido elott, akkor lejelentik az APEH-nak, hogy mennyi kamatadot kell nekem befizetni. Javitsatok ki ha tevedek.

  7. Marineni: 6 év után bármeddig benntarthatod a pénzed, azt már 0% kamatadóval tudod kivenni, tehát ha később jár le az adott kötvény semmi gond. A TBSZ nem jár le, mert nincs lejárata.
    Ha kiveszel a tbsz-ről, akkor is csak a benntmaradt összegekre vonatkozik az adókedvezmény, újabb összegeket már nem tudsz utalni rá. Ezt a tbsz-t úgy képzed el, mint egy hordót amit feltöltés után végleg lezárnak, csak egy csapot ütnek rajta amin csak kiereszteni lehet.
    Nem írtunk olyant, hogy “kijön az APEH” Azt írtuk, hogy nem lehet elkerülni a számla felmondás miatti bevallást és adómegfizetést.

  8. Koszonom a gyors valaszt!
    Ma voltam bent az allamkincstarban, es hatarozottan azt mondtak, hogy az elso (felhalmozo) evben nincs kamatadomentesseg, tehat levonjak a20%-ot. Szerintuk a torveny ugy szol, hogy csak az elso ev utan indul a 3 eves, kamatado szempontjabol kedvezmenyes idoszak. Nyugtassatok meg, hogy ez nem igy van. En mondtam nekik, hogy ez mashol nem igy van. Erre a valasz: Nallunk igy van!

  9. Szerintem csak újabb műcsontot dobott be az arénába az állam.
    A számlavezetés és egyéb konverziós költségek úgyis elviszik a hozamkülönbözetet egy sima Takarékszövetkezeti betétkönyv és a TBSZ között. Nem beszélve arról, hogy a TBSZ-ben még veszíteni is lehet.
    Egy újabb trükk, hogy a pénzünket külföldi tulajdonosi struktúrájú bankoknak adjuk oda.

Szóljon hozzá!