Új magyar fizetőeszköz 2018

2014 aug 31st | Írta: | Tartalom témája: Ez már szinte vicc!

Szerkesztőségünk utánajárt, milyen változatok közül választotta ki a jegybank az új magyar fizetőeszközt, melyről hamarosan tájékoztatást ad. Hétfőn mindenki derül!

  1. EJJRÓ
    Bár a  maastrichti kritériumok teljesítésétől csupán egy adat kozmetikázásnyira vagyunk csak, úgy tűnik újabb fricskát adhatunk az uniónak az új fizetőeszköz bevezetésével, mintsem, hogy euróra térjünk át. A tervek szerint az ejjró árfolyamát a svájci frank árfolyamához rögzítenék, így egy csapásra megoldódna a devizahiteles probléma is. Az érméken pusztai életképek, a bankjegyeken a 2028-as magyar olimpia előkészületei lennének láthatóak. Az ejjró bevezetése mellet szól, hogy az elnevezés még Soros Györgyöt is könnyen összezavarhatja így kevésbé valószínű egy a nemzeti deviza elleni támadás.
    ejjro
  2.  BITFORINT
    Teljes mértékben elektronikus pénz váltaná fel a jelenlegi fizikait. Akinek ma már nincs okostelefonja, vagy hipergyors internettel felszerelt számítógépe az feltehetően úgyse sok forintot látott eddig se, és ezután se fog ugyanis az egyes virtuális címletek jpeg, illetve pdf formátumokban csak a jegybank honlapján lennének megtekinthetők.  A jelenlegi 150.000-es ingyenes készpénzfelvételt a kormány nagylelkűen egymillióra emeli. Úgysem létezik majd a pénz fizikailag.
  3. MÁTYÁS
    Az elnevezés végleg kifogná a baloldal vitorlájából a szelet, hisz a mutyizás, matyibratyi kifejezések egyszerű, általános pénzügyi műveletekre tennének csak utalást, azok pedig nem okoznak senkiben rossz érzéseket. A papír Mátyás címletek 5×25 cm-esek lennének, így tulajdonképpen a nemrégiben üzembe állított új kasszákat le kellene cserélni amiből a kormány 20 milliárd bevételt remél. Egyben ez a hátránya is, a bankjegy méret a polgárok pénztárcáját sem kíméli. Mivel a tervek szerint az érméket Corvinnak hívnák a Corvinus Egyetemet felszámolnák névhasználati összeférhetetlenség miatt, így a közgazdász képzést a jegybank alapítványa venné át.
    matyas
  4. REZSI
    A rezsi fogalma mára egyet jelent a jóérzéssel az igaz magyar számára. A jobblétet, a kizsákmányolással szembeni harcot jelenti mindenkinek. Könnyű lenne megszokni, hogy rezsiben kapjuk a fizetést, és rezsiben adnánk meg az államnak ami neki jár. A rezsiharc átterjedhetne a devizapiacokra, és újabb sebeket ejthetne a kizsákmányoló nyugatiakkal szemben. A külföldi tulajdonú munkáltatónak a bérjegyzéken narancsszínű mezőben jól láthatóan ki kellene emelnie, hogy a magyar dolgozó bérén mennyi rezsit takarított meg az uniós fizetésekhez képest.
    rezsi
  5. FORINT
    A jelenlegi fizetőeszközt egyszerűen csak kettévágnák. A vágásban már gyakorlatot szerzett jegybank megduplázná így a rendelkezésre álló költségvetési keretet, támogatva a kormány erőfeszítéseit. A vágást csak a jegybank végezheti majd. Mire jó ez? – kérdezheti a közgazdaságban nem túl járatos olvasó. Elmagyarázom. Az egyszeri hatás, hogy ezzel a lépéssel egyszer mindenkit (pontosabban mindenki pénzét) ismét meg lehet vágni.  Ez óriási bevétel. A hosszú távú értelme  a forint vágásnak, hogy minden felvágott idővel egyre többet ér, magyarán értékesebb. Ha nem hiszed nézd meg mit kérnek ma a tíz deka parizerért és mit kértek 5 éve. Na ugye…
    20000ft
Share Button
Tags:

Szóljon hozzá!